Sajnos, a legtöbb ember az álmait legtöbbször csak értelmetlen, abszurd, s néha félelmetes zagyvaságként értékeli, amelyek a pihenés óráiban feleslegesen bombázzák az amúgy jól fésült gondolatokra programozott elméjét. Pedig a lélek számára beláthatatlan kincs rejlik az álmok világában és üzenetében. Ma már a pszichológia és a modern álomkutatás eredményei is arra utalnak, hogy érdemes sokkal nagyobb figyelmet fordítanunk erre a titokzatos és alig feltárt területre. A pszichológia szerint ugyanis az álmok voltaképpen olyan tudattalanból felbukkanó képek, amelyek megfejtése az álmodó élete nagy problémáinak megoldását, feloldását segítheti.
Korunk valójában csak újból felfedezi az álmok fantasztikus jelentőségét, mert ez a tudás mindig is az ősi természeti népek bölcsességéhez tartozott. Őseink még komoly áldozatokat is hoztak az álom kegyeinek elnyeréséért, olyan fontos volt számukra ez a világ.

Hallucináció vagy útmutató?

Az orvostudomány is sokat fejlődött ezen a területen a múlt század eleje óta, amikor még csak értelmetlen hallucinációnak bélyegezte az álmokat. Persze ma sem tart ott, hogy képes legyen az isteni tanács és útmutatás közvetítőjeként kezelni. De a 21. század embere sokat köszönhet az öreg Freud doktornak, aki elsőként fedezte fel, hogy az álmok az elnyomott tudattalan képekbe öntött üzenetei a tudatos énnek címezve. A világhírű osztrák pszichiáter saját – talán meglehetősen túlfűtött – álmai vizsgálataival kezdte kutatásait, s így nem is lehet csodálkozni azon, hogy többnyire valami szexuális kibillenést, elfojtást tartalmaztak az álomértelmezései. Az álombéli repülés Freudnál a vágyott nemi kéjérzet csúcspontjának jelképe volt, míg az álombéli zuhanás általában valami szexuális történésből fakadó erkölcsi bukást, vagy az attól való félelmet jelenítette meg. 

Carl Jung professzor már sokkal szélesebb horizonton vizsgálta az álmok valóban rendkívül összetett világát. Az álombéli repülés például nála inkább egy magasabb ösztönzésből fakadt, az emelkedettebb vágyak kifejeződéseként. Jungnál jelent meg először a tudatfeletti fogalma, ami már nagyon közel áll a spirituális népek felfogásához, miszerint álomerőnk ismeri a magasabb, isteni énünk, vagy ha úgy tetszik, a Teremtő velünk való tervét. S ahhoz, hogy ezt az egyéni tervet megvalósíthassuk, sajátos üzenetei által segít tartani az irányt. Álmunkban tehát sokkal szorosabb összeköttetésben vagyunk érzéseink és magasabb céljaink valóságával, mint ébren.

A modern álomfejtés szerint többnyire az álmodó személyes története, egyénisége, aktuális élethelyzete határozza meg álmai történését és környezetét, s ezért van az, hogy sokszor egyáltalán nem tud mit kezdeni a szavakba szedett álmoskönyvek értelmezéseivel. Tehát hiába böngészi az álmában megjelenő tárgyak, állatok vagy cselekedetek jelentését, a magyarázat sokkal kuszább lehet, mint maga az álom. De hogy tudjon valamit kezdeni az egészen kusza álmokkal is, érdemes átgondolni, egyáltalán miből alakulnak ki az álomképek.
A szakemberek azt tanácsolják, hogy először is mindenki próbáljon meg úgy tekinteni az álmaira, mint ha azok olyan drámai színművek lennének, amelyeknek valahol ő maga egy személyben a producere, rendezője, fő- és mellékszereplője, sőt még a díszlete is. Például, akár tetszik, akár nem, az ijesztő álomalakok, a veszélyek és rémségek általában az elfojtott, fel nem vállalt érzéseket, viselkedést tükrözik vissza. Feltárják és képekbe öltöztetik az elnyomott érzelmeket és félelmeket, sőt adott esetben a gyarlóságokat is. Arra próbálják felhívni az álmodó figyelmét, hogy valamit a háttérbe szorított, valamivel nem akar szembenézni, ami pedig fontos lehet ahhoz, hogy harmóniában éljen önmagával, vagy megtanuljon valamilyen fontos dolgot.
A makacsul visszatérő rémálmok ebben az értelemben lehetnek bölcs tanítók, hiszen újra és újra a személyiség árnyoldalára irányítják a figyelmet. Persze ez sem új keletű felfedezés. A malajziai őserdőben élő szenoj néptörzs úgy neveli a gyermekeket, hogy ne ébredjenek fel az ijesztő álmaikból, hanem forduljanak szembe álmaik félelmetes alakjával és győzzék le őket. Ez a népcsoport így megtanulta, hogyan dolgozhatja fel a saját félelmeit, hogyan kezelje lényének sötét oldalát, s így nem is olyan meglepő, hogy  körükben csaknem ismeretlen az emberölés, az öngyilkosság vagy az elmebetegség.