A színek elnevezése közös megállapodás alapján jött létre, de nem egyes tárgyak minőségét vagy anyagi jellemzőit jelöli. A tárgyak önmagukban színtelenek, fényre van szükség, hogy színesnek láthassuk őket. A szemünkkel érzékeljük azt, hogy egy adott valami, mely fényhullámokat nyel el, és melyeket ver vissza. Majd az ingereket az agyunk formálja képpé. A paradicsomot azért látjuk pirosnak, mert a vörös kivételével a fénynek minden más színét elnyeli.

A színek befolyásolják látásmódunkat is. Kezdjük a négy évszakkal. A tavasz – az újjászülető, fiatalosan világos, fényes, üde zöld, rózsaszín és orgonalila. A nyár viszont izzó és meleg: sárga napraforgók és kék ég. Barnává bomló rubinvörös az ősz, a tél pedig passzív szürkéskék, fekete és fehér körvonalakkal.

A történelem során folyamatosan magyarázták a színeket. Jung szerint például a tudatalatti anyanyelve. De a vallásokban, népművészetekben is mindig jelentős szerepe volt. Fontosak a kultúrtörténeti körökből vett asszociációs hatásai, bár a jelentések különbözőek. A nyugati civilizációkban a fekete, addig keleten a fehér a halál, a gyász színe. Szintén különböző a vörös és a sárga szimbolikája is. A kereszténység számára a vörös Krisztus szenvedéseit, a sárga Júdás árulását, tehát a gyávaságot jelképezi. Ugyanakkor Kínában a vörös szerencsehozó jelentéssel bír, a sárga pedig kizárólag a császárt illeti meg.

Spirituálisan is értelmezték a különböző színeket. Az okkultisták a spektrum hét színét a mágikus hetessel hozzák kapcsolatba. A tanult vagy átélt kapcsolódásokat kutatja a színpszichológia, hatásait pedig használja a reklámszakma.

A tárgyak anyaga az egyik tényező, mely élettelivé varázsolja a színt. Eltérő hatású a különféle matt, fényes, sima, érdes, vagy áttetsző felületekről visszaverődő fény. Látványra és érzésében is különbözik a hófehér frottír és a selyem.

Másik igen lényeges elem a fény, amely ragyogóvá teheti, de meg is ölheti a színeket. A legkellemesebb hatást a természetes napfény adja, ezt követi a halogénizzók fénye. A normál égők kicsit narancsossá teszik, míg a neonlámpák ridegen kékes árnyalatot adnak a színeknek. De a napszakok változásával a természetes fényhatás is változik. Kora reggel rózsaszínes, délfelé már erős sárga, naplementekor pedig vöröses a tónus. A fehér plafon 10-15 százalékkal több fényt ver vissza, mint a színezett, bizonyos színeket pedig, mint például a terrakottát vagy a halvány lilát már a legkisebb fénykülönbségek is teljesen megváltoztatják.

A mennyiség és az arányok a terek formálásában, a hangsúlyok megteremtésében kapnak szerepet. A térérzet növelésére a világossárga, kék, zöld és krém színek a megfelelőek. A sötét árnyalatok az optikai csökkentésre szolgálnak (a fekete ruhát is azért hordjuk, hogy karcsúbbnak tűnjünk).Fekete – fehér

Fény – sötétség, lebegés – merülés, élet – halál, dinamikusan együttható ellentétpárok, amelyek melyek egymással folyamatos küzdelemben formálják világunkat, személyiségünket. A jin/jang lendületesen egymásba forduló fehér és fekete formája az egyensúly, a harmónia, az egyenlőség lényegét ragadja meg.

A keresztény kultúrában a feketéhez egyértelműen a halál, a bánat, az elmúlás kapcsolódik, míg keleten fehérben kísérik utolsó útjukra a halottakat. Az egyiptomiak a feketét az örök megmaradás, az újjászületés szimbolikus kifejezőjének tekintik. A fehér általános értelmezésben a tisztaságot, a tökéletességet, a szüzességet jelképezi.

A fekete és fehér – színként való – értelmezése vitatott, hiszen mindkettő tartalmazza a spektrum valamennyi elemét. Akkor látunk egy tárgyat feketének, ha az összes, felületére eső fényhullámot elnyeli, míg fehérnek akkor, ha mindent visszaver. E két szélső érték között helyezkedik el a színek birodalma.

A zöld

Nyugalom és harmónia. A zöld szín egyértelműen a természet, az erdők, mezők, a tavasszal előbújó rügyek, hajtások színe, ebből következően az újjászületés, az állandó megújulás szimbóluma. Ábrázolták vele az óegyiptomi termékenységistent Oziriszt, az iszlám szent-, és Írország nemzeti színe.

A sárga és a kék keveréséből állítható elő. A két szín mennyiségétől függően szinte korlátlan számú árnyalata létezik. A legtöbb megtalálható a természetben, mint az olív-, a fű-, a smaragd-, a lime-, vagy az almazöld, stb.

A vörös

A legerőteljesebb hatású, szinte már provokatív. A tűz, a szenvedély, a szerelem, de egyben a gyűlölet színe is. Izgató, drámai, nem figyelmen kívül hagyható. Figyelmeztető, veszélyt jelző.

A természetben is megtalálhatóak a különféle árnyalatai: alma. eper, málna, meggy, cseresznye, stb. A naplemente például egyszerre tartalmazza a vörös megszámlálhatatlan árnyalatát a narancstól az ibolyáig.

A különféle árnyalatok elnevezése – skarlát, kármin, rubin, bíbor, velencei, karmazsin – szimbolikus, energikus. Színe az ördögnek, Marsnak, a háború istenének, és a főistennek Jupiternek is. Kínában szerencsét és boldogságot jelent, Indiában a házasság színe, de az észak-amerikai indiánok számára a katasztrófa szimbóluma.

A natúr

Nem is szín, inkább hangulat kifejezése: melegség, harmónia, egyszerű szépség. A gyakorlatban a krémszínek, a drappok, a barnák, a homok- és csontszínek, valamint a törtfehér, és a galambszürke. A természetben a fa, a föld és a kő színei. Ősi anyagok, melyek szépségüket a természetnek köszönhetik.

A kék

A végtelenbe táguló tér levegősségének, megfoghatatlanságának és egyben szabadságának színbeli megfelelője. Békességet, elmélkedést, intellektust fejez ki. A kereszténység számára a keresztvizet, a könyörületességet és a hűséget jelképezi, a középkori freskókon Máriát szinte kivétel nélkül kék palástban ábrázolják, az ő színe is.

Eszünkbe juttatja a tengert, az eget, a nyaralást. S ez, ilyenkor télen, nagyon-nagyon jól esik.