Churchill vacsorája

A II. Világháború ideje alatt Winston Churchill vacsorát adott minisztereinek a Downing Street-en. Az este a kedvezõtlen politikai helyzet ellenére kellemes hangulatban telt, amikor Churchill egy hirtelen ötlettõl vezérelve otthagyta asztaltársaságát, a konyhába sietett, és kiûríttette a személyzetet a helyiségbõl. Visszatért az étkezõbe, és minden magyarázat nélkül vendégeit az óvóhelyre terelte. Néhány perccel késõbb bomba csapódott az épület konyhájába és ebédlõjébe, porig rombolva a ház hátsó részét.

Lincoln álma

Abraham Lincolnnak különös álma volt. Az éjszaka csendjében a Fehér Házban távolról sírást hallott. Felkelt és elindult a hang irányába, teremrõl teremre járt, míg egy sötét helyiségbe ért. A szoba közepén egy koporsót talált, rajta az amerikai zászlóval. Szörnyű érzés kerítette hatalmába és értetlenül állt a látvány elõtt, mivel nem volt tudomása arról, hogy valaki meghalt volna az Elnöki Palotában. Pillanatnyi rosszullétén és megdöbbenésén felülkerekedve odafordult az egyik õrt álló katonához és megkérdezte, mi történt.„Meghalt az elnök”. – válaszolta viaszos arccal a katona. „Gyilkos merénylet áldozata lett”. Lincoln tántorogva tért vissza a szobájába, és még másnap sem tudott napirendre térni álma felett. 3 nappal késõbb nyilvános szereplése alkalmával egy bérgyilkos golyója végzett vele.

James Dean sportkocsija

1955. szeptember 23-án este 10 órakor Sir Alec Guinnes amerikai filmszínész egy hollywoodi étteremben vacsorázott, amikor feltûnt egy számára ismeretlen, szõke fiatalember. Az asztalához invitálta. James Dean volt az, aki ragaszkodott ahhoz, hogy példaképének megmutassa legújabb szerzeményét, az utcában parkoló Porschéját. Sir Alec Guinnes valami különös, belső hangtól vezérelve (amit később maga sem tudott megmagyarázni) az autóra pillantva ezt mondta James Dean-nek:" Kérem, soha ne üljön ebbe a kocsiba. Ha megteszi, egy héten belül halott lesz."Egy héttel később pénteken délután 4 órakor a fiatal filmcsillag halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett.

Belsõ hangunk bennünk él. Olykor dörömböl és kiabál, máskor lágyan szól hozzánk. Mindig ugyanazért küzd: segíteni szeretne nekünk, fogni a kezünket, amikor bajban vagyunk, támaszt nyújtani, amikor megrogyunk terheink alatt. Sokszor nem halljuk, vagy nem akarjuk meghallani suttogását. Hogy miért? Mert egónk többnyire sajnos erõteljesebb, mint a lelkünk és túlgondolkozunk mindent, belsõ mozgatórugóinkra unottan legyintünk, pedig valahol érezzük, jót akar.
De honnan jön ez a hang? Egyesek intuíciónak, megérzésnek hiszik, mások személyes õrangyaluknak, és van, aki úgy gondolja, felettes énünk (azaz mi magunk) üzen nekünk. Mindegy minek nevezzük, a lényeg, hogy hallgassunk rá!

• Szakítsunk önmagunkra idõt, amikor a külvilág zajaitól elvonultan csendben meditálhatunk
• Gondolkozzunk el azon, mennyire számít nekünk, hogy milyennek lát minket a világ
• Merjünk érzéseink szerint dönteni akkor is, ha mások esetleg "bolondnak" tartanak
• Tisztázzuk magunkban, hogy az anyagi, vagy a lelki értékek fontosabbak számunkra
• Éljük meg belsõ szabadságunkat, törekedjünk harmóniára